Bibliai versek erről: Hope in Despair

És mondám: Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban.

Miért csüggedsz el lelkem, miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.

Mintha zúzódás volna csontjaimban, mikor gyaláznak engem az én szorongatóim, naponként ezt mondván nékem: Hol van a te Istened?

Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.

Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.

Elfogyatkozik az én lelkem a te szabadításod kivánása miatt; a te igédben van az én reménységem.

Mert reménységben tartattunk meg; a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert a mit lát valaki, miért reményli is azt?

Az igazaknak reménysége öröm; az istenteleneknek várakozása pedig elvész.

Uram! mennyire megsokasodtak ellenségeim! sokan vannak a reám támadók!

Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.

A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által.

Tudván, hogy a miképen társaink vagytok a szenvedésben, azonképen a vígasztalásban is.

Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;

Ne légy nékem rettentésemre: reménységem vagy te a háborúság napján!

Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál.

Az ő nyavalyájába ejti magát az istentelen; az igaznak pedig halála idején is reménysége van.

Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.

Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

Szeressétek az Urat mind ti ő kedveltjei; a híveket megőrzi az Úr és bőven megfizet a kevélyen cselekvőknek!

Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.

A halogatott reménység beteggé teszi a szívet; de a megadatott kivánság életnek fája.

Támogass engem a te beszéded szerint, hogy éljek, és ne engedd, hogy megszégyenüljek reménységemben.

Mikor eljő, mint a vihar, az, a mitől féltek, és a ti nyomorúságtok, mint a forgószél elközelget: mikor eljő ti reátok a nyomorgatás és a szorongatás.

Ha igazak kiáltnak, az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti őket.

Ímé, az ő reménykedése csalárd; puszta látása is halálra ijeszt!

Grádicsok éneke. Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték, és meghallgata engem.

Ők pedig azt mondják: Hagyd el! Mert mi a magunk gondolatai után megyünk, és mindnyájan a mi gonosz szívünk hamisságát cselekeszszük.

És olyanná lettem, mint az, a ki nem hall, és szájában nincsen ellenmondás.

A kik ő általa hisztek Istenben, a ki feltámasztotta őt a halálból és dicsőséget adott néki; hogy a ti hitetek reménység is legyen Istenben.

Ezáltal megvígasztalódtunk reátok nézve, atyámfiai, minden mi szorongattatásunk és szükségünk mellett is, a ti hitetek által:

Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?

Ez vigasztalásom nyomorúságomban, mert a te beszéded megelevenít engem.

E kettő esett rajtad! Kicsoda szánt meg téged? A pusztulás, a romlás, az éhség és a fegyver; miként vígasztaljalak téged?

Ímé, ellenség üldözi lelkemet, a földhöz paskolja éltemet; betaszít engem a sötétségbe a milyen a régen megholtaké!

De az Úrhoz kiáltának az ő szorultságukban, és sanyarúságukból kivezeté őket.

Ezt mondottad: Jaj mostan nékem, mert az Úr az én bánatomra fájdalmat adott, elfáradtam az én fohászkodásomban, és nyugodalmat nem találtam.

De az Isten, a megalázottak vígasztalója, minket is megvígasztalt Titus megjöttével.

Mert a mint bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vígasztalásunk is Krisztus által.

Te, Uram, ne tartsd vissza tőlem irgalmadat; kegyelmed és igazságod mindig megóvnak engem.

Elcsügged bennem a lelkem, felháborodik bennem a szívem!