Bibliai versek erről: Discontent

Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.

Avagy én embernek panaszolkodom-é? Miért ne volna hát keserű a lelkem?

Mert a hányszor csak szólok, kiáltozom; így kiáltok: erőszak és romlás! Mert az Úr szava mindenkori gyalázatomra és csúfságomra lett nékem.

Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek.

Azoknak pedig, a kik versengők és a kik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal.

Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.

Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.

De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel;

Lásd meg Uram, hogy szorongattatom, belső részeim megháborodtak; elfordult bennem az én szívem, mert bizony pártot ütöttem; künn fegyver pusztít, benn minden olyan, mint a halál!

Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.

Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás hiába mondja: Irígységre kívánkozik a lélek, a mely bennünk lakozik?

Mert a hol irígység és czivakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van.

De nagy haraggal haragszom én a hivalkodó népekre, a kikre kevéssé haragudtam ugyan, de ők gonoszra törtek.

És monda Józsué: Ah Uram Istenem! Miért is hozád által ezt a népet a Jordánon, hogyha az Emoreus kezébe adsz minket, hogy elveszítsen? Vajha úgy akartuk volna, hogy maradtunk volna túl a Jordánon!

Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, a mitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled;

Az ő útaiból elégszik meg az elfordult elméjű; önmagából pedig a jó férfiú.

A miatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővölködvén:

Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.

De felgyúlt az Úr haragja népe ellen, és megútálta az ő örökségét.

Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel.

Megáll örökké, mint a hold, és bizonyos, mint a felhőben lévő bizonyság. Szela.

Miért ostorozzalak tovább, holott a bűnt növelitek? Minden fej beteg, és minden szív erőtelen.

Dávid király pedig hallván mindezeket, felette igen megharaguvék.

Űzd el a csúfolót, és elmegy a háborgás is, és megszünik a patvarkodás és a szidalmazás.

Mert a Sionról siralomnak szava hallatszik: Oh, hogy elpusztultunk! Igen megszégyenültünk, mert elhagyjuk e földet, mert széthányták lakhelyeinket!

Bárcsak pusztába vinne engem valaki, utasok szállóhelyére, hogy elhagyhatnám az én népemet, és eltávozhatnám tőlök; mert mindnyájan paráznák, hitszegők gyülekezete!

És igen rossznak látszék ez Jónás előtt, és megharaguvék.

Atyámfiai előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénynyé.

Megrendülék én, Dániel, az én lelkemben ezek miatt, és fejem látásai megháborítának engem.

Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.

Ha pedig azt mondja: Nem gyönyörködöm benned: Ímhol vagyok, cselekedjék velem úgy, a mint néki tetszik.

Megszégyenült Moáb, mert megtört. Ordítsatok és kiáltsatok! Hirdessétek Arnonban, hogy elpusztíttatott Moáb!

Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!

Elcsügged bennem a lelkem, felháborodik bennem a szívem!

Haragra ingerelték őt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal.

Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült.

Bizony megemésztetünk a te haragod által, és a te búsulásod miatt megromlunk!

Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.

A ti bűneitek fordították el ezeket tőletek, és a ti vétkeitek fosztottak meg titeket e jótól!

Hozzá menvén az ő felesége Jézabel, monda néki: Miért háborodott meg a te szíved, és kenyeret nem eszel?